A Rika kistérség legészakibb fekvésű települése az egykori Udvarhelyszék második legnépesebb nagyközsége. A Hargitától dél felé nyúló Kis-Homoród völgyében fekszik, északról és nyugatról fenyőkoszorúzta hegyek tövében. Gróf Teleki József 1799-ben ezeket írja Almásról: „igen szép és nagy unitárius falu; melly az Vargyas és Homoród vizei közt van”.
Homoródalmás a magas domb és hegyvidék határvonalán fekszik a Dél-Hargita magas platóvidékétől az Erdélyi medence jellegzetes dombvidékéig, 22 km hosszúságban és 5-8 km szélességben, ÉK-DNY irányban. Területe 11250 hektár, amely művelési ágak szerinti mintegy 3600 hektár erdőt, 3250 hektár legelőt, 2800 hektár kaszálót és csupán 800 hektár szántóterületet foglal magába.
E táj szépsége, a falu eredeti hagyományos építészete és népművészete, a lakosság vendégszeretete, a földműves, gazdálkodó ember mindennapi élete, a lovas-fogat látványa, a vándorjuhász életmódja, a hajdani s most újra előkerült szerszámok használata maradandó élvezeteket kínálnak a városi és külhoni turisták számára.
Az almási faluturizmusnak hagyományai vannak. Az 1941-ben megjelent „Az utas könyve” a nyaralásra és üdülésre alkalmas községek között ajánlja a Budapesttől 780 km-re fekvő 2900 lakosú nagyközséget, ahol „fizetővendéglátásként “magánosoknál kapható penziószerű ellátás (szállás és étkezés) napi 4-6 pengőért. Szoba napi ára 1-1,5 pengő. Szükség esetén vendéglői ellátás vagy közös étkezés is biztosítható.”
Nevezetességekként az akkor még meglévő eredeti székely népviselettel, a kezdetleges mészégető katlanokkal, a régi és az újabb időkből származó templomromokkal, valamint a gyönyörű kilátással bíró kirándulóhelyekkel csalogatták a főleg anyaországi turistákat.
Gazdasági életében fontos szerepet játszott a földművelés és állattenyésztés mellett a mészégetés. Udvarhelyszék leghíresebb mészégetői voltak az almásiak, az égetett meszet elvitték szekéren a Nyárádmentére, Mezőségre, Küküllők vidékére, ahol az égetett meszet gabonára cserélték. A mészégetés és az égetett mész árusítása bizonyíthatóan a XVIII. század végétől a kollektivizálásig a falu többségének fontos jövedelemforrása volt. A mésszel-járásnak a távoli vidékekre gazdasági haszna mellett társadalmi jelentősége is volt: A különböző régiók közötti gazdasági cserék mellett, etnikai, kulturális kapcsolatokra is alkalmat nyújtott. Egykor tíz mészégető kemence - katlan - volt a faluban. Ma az 1952-ben létesített és az 1989-es rendszerváltás után bezárt, de néhány éve újraindított mészkőbányában üzemel időszakosan kettő. Ezenkívül jelentős volt az erdőkitermelés, a sajt- és túrókészítés. Az almási túró egykor igen keresett élelmiszer volt a környező városok piacain - Székelyudvarhely, Csíkszereda, Brassó -.
A rendszer váltás után a hajdani pajtás helyek egy része újraépült, ha nem is teljes egészében, de egy kicsi ház erejéig mindenképpen, amelyek a jövőben a tanyai vendégfogadás kialakulásának lehetnek csírái.
A Homoródalmásra látogatót az idevezető rossz utakért kárpótolják a környéken látható természeti szépségek, a minden évszakban kellemes gyalogtúrák, kirándulások szervezésének kitűnő lehetőségei.
A téli sportok kedvelőinek egy 300 m hosszú, sípálya áll rendelkezésére. A nyáron idelátogatók kirándulhatnak a Vargyas szurdokvölgyében, amely ritka természeti jelenségekben bővelkedik. A Vargyas szurdokvölgy az Almási barlangrendszerrel mintegy 800 hektáros területe természetvédelmi, tájvédelmi körzet.
A különböző magasságokban elhelyezkedő barlangok közül legismertebb az Orbán Balázsról elnevezett 1527 m összjáratú főbarlang. A barlang-nyílással szemben az Erős szakadékos oldalában egy magányos sziklaszál emelkedik: a Csala-tornya. A monda szerint tatárjáráskor Csala vezér onnan figyelte a tatársereg mozdulatait. A szurdokvölgy látnivalói közé tartozik a Vargyas patak vizének közel 1 km hosszú földalatti útja: „A víz nagy része ugyanis egy víznyelőn és a meder repedésein eltűnik (Víznyugat) a mészkőtömbök még ismeretlen üregeibe. Alább, mint búvópatak egy bő forrás formájában (Vízkelet) lát napvilágot” (KISGYÖRGY 1973). A Vargyas szurdokvölgy közelében látható Tatársánc ahhoz a védelmi vonalhoz tartozik, amely a Szent László korabeli Magyar Királyság keleti határait - gyepűit - védte az úz és kun betörésekkel szemben. E gyepűvonalhoz tartoznak a falu felett őrködő Várhegy tetején fekvő egykori Almás-vára romjai is. A Tatársánc mellett láthatóak a Tatárkápolnának nevezett Árpádkori templom romjai.
Homoródalmás lakói a népi foglalkozások mesterei voltak. A népi díszítőművészet, famegmunkálás, bútorfestés, szövés, hímzés, posztókészítés és ványolás, szekeresség terén tűntek ki. 1998 júliusától a Homoródalmási Unitárius Egyházközség és a helyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, 2002–től a Rika Kistérségi Egyesület forrásbevonási segítségével hagyomány- és értékmegőrző táborokat szervez iskolás gyerekeknek, bútorfestés, kötélverés, kovács, mészégető, fafaragó, kosárfonás, szövő, pásztorkodás, molnár mesterségek valamint asszonymunkák - kenyér és kürtőskalács-sütés - felelevenítésére, elsajátítására.